Autószerelőből lett legendás tenor: Simándy József balatoni nyaralója volt a család igazi menedéke

110 évvel ezelőtt, 1916. szeptember 18-án született Simándy József, akinek hangja generációk számára összeforrt Erkel Ferenc Bánk bánjával és a legendás „Hazám, hazám” áriával. A Kossuth-díjas tenor 156 alkalommal alakította Bánk bánt, és olyan erővel formálta meg a szerepet, hogy neve máig elválaszthatatlan tőle. A hatalmas színpadi sikerek mögött azonban egy egészen más Simándy is létezett: családapa, kertészkedő férfi és a Balaton szerelmese, aki a fellépések világából legszívesebben Balatongyörökre menekült.

Pedig fiatalkorában semmi sem jelezte, hogy egyszer az ország egyik legnagyobb operaénekese lesz. Nehéz körülmények között nőtt fel, szülei elváltak, majd édesapját is elveszítette. Autószerelőnek tanult és a Szürketaxi Vállalatnál dolgozott. Munka közben azonban állandóan énekelt, különleges hangjára pedig egyik művezetője figyelt fel. Ő javasolta neki, hogy keressen énektanárt. Így jutott el Posszert Emíliához, aki felismerte a tehetségét, és kezdetben ingyen tanította.

A Zeneakadémia után Szegeden kezdett komolyabb karriert építeni, 1947-ben pedig a Magyar Állami Operaházhoz került. Nemcsak Magyarországon aratott sikert: Európa számos színpadán, valamint az Egyesült Államokban és Kanadában is fellépett. Szerepeit különleges alapossággal tanulta meg. Fia, Péter visszaemlékezése szerint édesapja még történelemkönyveket is olvasott azért, hogy Bánk személyiségét és korát minél hitelesebben értse meg.

Simándy József egy 1968-os felvételen

A nagy fellépések napjain azonban meglepően hétköznapi rituálékat követett. Délelőtt pihent vagy kertészkedett, majd kiadós, háromfogásos ebéd következett, aztán szöveget tanult és beskálázott. A családban legendássá vált mondása szerint „a rántott húsban van az erő”. A legnehezebb szerepeket már a fellépés előtti napon kétszer elénekelte otthon, és ilyenkor teljes csendre volt szüksége. Fia még arra is emlékezett, hogy édesapja a ház előtti focizást is leállította, amikor komoly szerepre készült.

Művészóriások egy amerikai turnén: Gyarmati István, Felföldi Anikó, Simándy József, Sas József, Sinkovits Imre

A színpadon kívül Simándy háromgyermekes családapa volt. Felesége Hegedűs Judit balettművész volt, gyermekeik Judit, Katalin és Péter. Idővel a család tovább bővült: tíz unoka és két dédunoka vette körül a művészt. A nyarak egyik legfontosabb helyszíne Balatongyörök lett, ahol először egy egyszerű faházuk volt, majd később egy családi nyaralót építettek.

Simándy azonban nem egyszerűen pihenni járt a Balatonhoz. A közeli Becehegyen szőlőbirtokot vásárolt, amelyet maga is művelt, és bort készített. Balatongyörököt második otthonának tekintette. A városi művészvilág, az Operaház és a külföldi fellépések után itt egy egészen más élet várta: család, kert, szőlő, csend és természet. A település hivatalos oldala ma is megemlíti, hogy a becehegyi kápolna közelében volt a szőlőbirtoka.

Balatongyörök azóta sem feledkezett meg róla. A település központjában szobor őrzi emlékét, és rendszeresen rendeznek Simándyhoz kapcsolódó megemlékezéseket, előadásokat. 110. születésnapja alkalmából Bánk bán-előadással is tisztelegtek előtte. A tenor 1997-ben, 80 éves korában hunyt el, de nemcsak felvételei és legendás szerepei maradtak utána: egész pályafutása alatt naplót vezetett, amely szintén különleges lenyomata életének.

Simándy József története így jóval több egy rendkívüli operaénekes pályájánál. A reflektorfény mögött egy olyan ember állt, aki ugyanazzal a komolysággal készült Bánk bán szerepére, ahogyan a szőlőjét gondozta vagy a családjával töltött balatoni nyarakat élvezte. Talán éppen ez a kettősség – a világhírű tenor és a balatoni kertben dolgozó családapa – teszi alakját több mint negyedszázaddal a halála után is különösen emlékezetessé.