Kertész Zsuzsa több mint hat évtizede tartozik a magyar rádiózás és televíziózás meghatározó alakjai közé, pályafutásának azonban volt egy lezárása, amely sokkal prózaibban történt, mint ahogyan egy ekkora karrier után várnánk. A legendás bemondónő egy közelmúltbeli beszélgetésen idézte fel életének legfontosabb állomásait, és azt is elárulta, hogyan szembesült azzal, hogy a Magyar Televízióban többé nem számítanak rá bemondóként. Nem ünnepélyes búcsú, nem hosszú megbeszélés és nem is hivatalos magyarázat jelezte számára a végét: egyszerűen nem találta a nevét a következő heti beosztásban.
Kertész Zsuzsa egyáltalán nem készült médiakarrierre. Érettségi után orosz–pszichológia szakra nyert felvételt, ám a nyári munkakeresés során meglátta a Magyar Rádió hirdetését. Több mint négyezer jelentkező közül mindössze öt embert választottak ki, köztük őt is. Hosszú képzés után 1965 februárjában írta alá első, mindössze három hónapra szóló szerződését. A rádiós szakma igényessége, fegyelme és az ott kialakult közösség később egész pályájára hatással volt. Közben az egyetemet sem hagyta félbe, esti tagozaton folytatta tanulmányait.
Már fiatalon különleges szakmai visszajelzést kapott. Egy alkalommal Kodály Zoltán egyik művét konferálta fel a Kossuth Rádióban, majd váratlanul megszólalt a telefon. A vonal másik végén maga Kodály volt, aki meg akarta tudni, ki mondta el az imént a felvezető szöveget. Amikor kiderült, hogy Kertész Zsuzsa volt, személyesen dicsérte meg. A bemondónő később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, mint pályája egyik legértékesebb elismerésére.
A televízióban aztán országosan ismert arc lett, és számtalan emlékezetes élményben volt része. Az egyik legmulatságosabb története egy szilveszteri adáshoz kapcsolódik. Az éjféli köszöntő során a műszaki stáb pezsgő helyett konyakot töltött a poharába, ő pedig az ünnepi szokásoknak megfelelően kiitta. Hajnalra már igencsak megérezte az ital hatását, és amikor Kovács Kati egyik dalát kellett lekonferálnia, élő adásban maga is folytatta az éneklést. Ma már humorral mesél arról, hogy tudomása szerint ilyesmit korábban egyetlen magyar tévébemondó sem mert megtenni.
A pálya vége azonban jóval kevésbé volt vidám. Kertész Zsuzsa már nyugdíjasként is visszajárt dolgozni, amikor új vezető került a bemondók élére. Elmondása szerint régóta ismerték egymást, ám kapcsolatuk nem volt különösebben közeli. Egyik alkalommal azt vette észre, hogy neve hiányzik a következő heti műsorbeosztásból. Megkérdezte, milyen terveik vannak vele, ám a válasz mindössze egy bizonytalan „hááát…” volt. Ebből azonnal megértette az üzenetet. Nem vitatkozott, nem követelt magyarázatot: úgy döntött, egyszerűen nem megy vissza többé.
A történethez hozzátartozik, hogy később maga a klasszikus televíziós bemondói munkakör is megszűnt. Kertész Zsuzsa még ezt is humorral kommentálta, mondván, esküszik, nem ő tehetett róla. A televízióból való ilyen jellegű távozás ugyanakkor nem jelentette a szakmai életének végét. Műsorvezetői felkérései és egyéb szereplései továbbra is megmaradtak, így nem érezte úgy, hogy egyik napról a másikra mindent le kell zárnia. Sokkal inkább alkalmazkodott a változásokhoz, ahogy pályája során már annyiszor.
Életszemléletére jellemző, hogy ma sem keserűen beszél az egykori történtekről. Azt vallja, hogy a változás az élet egyik elkerülhetetlen része, és időnként egyszerűen hagyni kell, hogy a dolgok a saját útjukon haladjanak. Jelenleg pedig nem a régi sérelmek foglalkoztatják a leginkább, hanem családja. A beszélgetés végén örömmel mesélte el, hogy egy kislánnyal bővült a család, ő pedig boldog nagymamaként éli meg életének új időszakát. A több mint hatvanéves pályafutás után tehát számára továbbra sem a lezárás, hanem az újrakezdés a legfontosabb szó.
